Talán sosem voltak olyan népszerűek a coach képzések, mint napjainkban – nem is csoda, hiszen hatalmas az igény a segítő szakmákra ma, amikor egyik válságból a másikba lépünk. Megküzdeni ezzel a helyzettel komoly feladat mindenkinek. Szerencsére egyre többen felismerik, hogy segítséget keresni nem ciki, és sokakban ébred fel az igény arra, hogy ők legyenek ezek a segítők.
Van, akinek nem az Inventus az útja
Látva ezt az igényt, évtizedes HR és karriertanácsadói, illetve coaching tapasztalatunkra, illetve a tavaly végzett kutatásunkra alapozva döntöttünk úgy a kollégáimmal, hogy elindítjuk saját, új coachképzőnket, az Inventus Intézetet. Kezdettől tudtuk, hogy ez az iskola nem szólhat mindenkinek. Hiszen karriertanácsadóként én is azt tanítom a kezdő vállalkozóknak, hogy ki kell választani azt a célközönséget, akinek célozzuk a terméket vagy szolgáltatást – jelen esetben a coaching oktatását. Vannak olyanok, akikben felmerül, hogy szívesen tanulna coachingot, mégsem szeretném, hogy minket válasszon. Hogy kik ezek?
- Aki még nem szántál rá néhány évet a saját önismeretre, azt javaslom, hogy kezdje ezzel. A segítők útja nagy felelősséget jelent, fontos, hogy egészséges lélekkel, öntudattal vállald azt, hogy mások problémáival foglalkozol. Coaching közben sok minden feljöhet, amit mélyre eltemettél – nemcsak a kliensben, benned is. Az a jó, ha ezeket már a képzés előtt feldolgozod egy tapasztalt coachcsal, pszichológussal vagy más segítővel. Hidd el, a saját tapasztalat később a munkádban is jól fog jönni. Ha két-három év lelki, önismereti munka után továbbra is van benned nyitottság a fejlődésre, és még mindig a coach képzést látod a te utadnak, szeretettel várunk.
- Ha könnyen megszerezhető végzettségre, „papírra” vágysz, válassz inkább másik iskolát. A coachképzőkről szóló 2021-es kutatásból kiderül, hogy vannak rövid, gyors képzések és olyanok is, amelyek egyszerűen odaadják a letölthető tananyagot és levizsgáztatnak. Nálunk nem erre számíthatsz: mi a kemény munkában és a befektetett időben hiszünk.
- Ha nagyon szeretsz tanácsot adni és megoldani mások problémáit, akkor sem mi vagyunk a neked való hely. Lehet, hogy neked az vált be, amit ajánlottál, de az ügyfelek életébe nem beilleszthető – ezt sosem tudhatjuk előre.
- Akiben kevés a kíváncsiság, nyitottság a másik fél felé, annak nehéz dolga lesz coachként, vagy már a képzésen, ha az Inventust szeretné választani. Sokszor gondoljuk ugyanis azt egy-egy benyomás vagy néhány beszélgetés alapján, hogy már mindent tudunk valakiről – az én tapasztalatom azonban az, hogy ez nincs így. Nem egyszer derült ki több alkalom után valami egészen meglepő dolog az ügyfélről, ami hatással van az életére és a folyamatra is.
- Ha nagy küldetéstudatod van, és mindenkit meg akarsz menteni, csalódni fogsz, ha az Inventust választod. Mi ugyanis vállaljuk, hogy nekünk ez nem megy, és a hallgatóinkat sem ringatjuk abban a hitben, hogy sikerülhet mindenkin segíteniük. Hogy miért? Több okból: van, akiben komolyabb traumák rejtőznek, és más szakemberre van szükségük – őket tudnunk kell tovább küldeni. Mások instant külső segítséget várnak, és nem kezdenek el dolgozni magukon – enélkül pedig nem lesz sikeres a coaching.

Mikor válaszd mégis az Inventust?
Amellett, hogy igazán profi, nagy tapasztalattal rendelkező tanároktól szeretnél tanulni, és szimpatikus neked az a tematikus irányvonal, amit mi képviselünk, még kérlek, gondolj végig néhány dolgot.
Van valami, amit szeretném, ha magaddal hoznál a képzésre, ha minket választasz: ez az őszinte kíváncsiság. Nem könnyű kíváncsinak lenni, hiszen gyerekként csupa negatív képzettársítást pakoltak rá erre a tulajdonságra. Mégis azt kérem, ásd elő az igazi gyermeki kíváncsiságodat, porold le, és és ezzel érkezz a képzésre. Legyél kíváncsi ránk, a tudásanyagra, amit átadunk neked, a gyakorlatokra és elsősorban a csoporttársaidra, hiszen velük töltesz majd 120 órát, és velük fogsz gyakorolni is. Őrizd meg ezt a kíváncsiságodat a későbbi ügyfeleid számára is!
Válassz minket akkor is, ha már foglalkoztál önismerettel, de te is úgy látod, hogy ennek a folyamatnak nincs vége, és van igényed a további fejlődésre. Mi is ebben a szemléletben dolgozunk, és a képzést nemcsak tudásátadásnak, hanem egy mély önismereti útnak is szánjuk.
Örülnénk, ha hozzánk jönnél coachingot tanulni, ha te is úgy gondolod, hogy valódi tudást sok munkával és elegendő időráfordítással lehet elérni. Azt szeretnénk, ha a képzésedbe belefektetnéd ezt a munkát: a közös alkalmak mellett kapsz majd sok írásos anyagot, feladatot, és persze gyakorlatok is lesznek az együtt töltött időn túl is.
Többéves coachként végzett munkám során olyan gyökeres változásoknak voltam tanúja az ügyfeleim körében, hogy kialakult az a meggyőződésem, hogy a coaching a legtöbb embernek jót tesz. Az ügyfelek tanácsok vagy javaslatok helyett valódi értő figyelmet kapnak, belső motivációból látnak neki a változtatásnak. A coaching kliensként is önismerethez és önbizalomnövekedéshez segít, de ez igaz a coach képzésen való részvételre is. Felfedezheted a benned szunnyadó erőforrásokat, rádöbbenhetsz eddig rejtett képességeidre, amelyeket aztán a jövőben más nehézségek esetén is kamatoztathatsz.
Ha ezek alapján úgy látod, neked szól az Inventus Intézet hamarosan induló új coach képzése – ne habozz, vágj bele, ráadásul most bevezető áron érheted el! Kattints a főoldalon a Jelentkezés gombra – szeretettel várunk a képzésen!