Elindult az Inventus első coach képzése!

Egy ötlet, rengeteg munka, néhány szuper szakember és megvalósító társ, na meg egy hely – tulajdonképpen ennyi kellett ahhoz, hogy novemberben útjára induljon Budapest és Magyarország legújabb coachképző intézete, az Inventus.

Nagyon szépen és egyszerűen hangzik ez így, és visszatekintve már alig emlékszünk azokra a hónapokra, amikor alig aludtunk, annyira tele volt a fejünk ötletekkel, a naptárunk pedig teendőkkel. Nem kis elköteleződést kíván egy ilyen iskola létrehozása az alapoktól, de így az első képzési hetek után már egészen biztos vagyok benne, hogy megérte. Fantasztikus emberek gyűltek össze november 12-én az első képzési alkalomra, akik azóta lassanként csapattá kovácsolódnak. Többen kérdezték, honnan tudom, hogy jó lesz? Mi van, ha oda nem illő emberek, coachnak alkalmatlan személyek is jelentkeznek?

A válasz az, hogy nem tudom – ennek ellenére ahogy a korábbi karriercoach képzéseimen szerzett tapasztalatom mondatja velem, valahogy mégis mindig úgy lesz. Van néhány előszűrő: a sok-sok cikk és videó, közösségimédia-poszt mellett két nyílt nap is segített az érdeklődőknek eldönteni, hogy valóban a mi képzésünket keresik-e. Aki nem érzi magát megszólítva, az végül nem kezdi meg a képzést, a többieket viszont összehozza a közös szándék. Azzal kapcsolatban sem árulok zsákbamacskát, hogy lehet, hogy nem mindenki fog coachként új karrierbe kezdeni a képzés után – és ez nem baj. De olyanok, akik nem is lennének alkalmasak rá, még soha nem érkeztek a képzéseimre. Mindig nyitott, kíváncsi, fejlődésre vágyó emberekkel találkoztam, akik alig várták, hogy tanulhassanak tőlünk és egymástól.

Miről tanultunk eddig?

Az Inventus coachképzésén az első alkalmakon az önismerettel és a kapcsolatokkal foglalkozunk. A csoportot megkezdők különböző élethelyzetben vannak, más és más életkorúak, más családi háttérrel, képzettséggel, tudással rendelkeznek. Ez egyáltalán nem baj, sőt: az ügyfelek, akikkel majd coachként találkozhatnak a végzett hallgatók, éppen ilyen különbözőek lesznek. A legfontosabb, hogy tudják, pontosan mire jelentkeztek: megbeszéljük a kereteket, megteremtjük a bizalmi légkört, és arra is felhívjuk a figyelmet, hogy amikor együtt vagyunk, minden tanulás. Nemcsak az, amikor elméleti tudásanyagot gyűjtünk vagy konkrét példákon gyakorolunk, hanem a közös beszélgetések, az elhangzó kérdések, a másik reakciói. Ahol segítő szakembereket képeznek, ott az egyik legfontosabb, hogy a résztvevők között megszülessen a kölcsönös bizalom, nyugodtak legyenek egymás társaságában, jól érezzék magukat együtt. Semmit nem kell megosztaniuk magukról, amit nem szeretnének behozni ebbe a körbe – de  általában olyan nyitottságot tapasztalok ebben a kis körben, hogy hamar egyértelmű lesz, kinek hol vannak a határai.

Talán érezhető, hogy ezek alatt az alkalmak alatt nemcsak az önismeret fejlődik, de az egymás közötti kapcsolódásról is sokat tanulunk. Nagyon intenzív együttlét ez: teljes hétvégék, közös étkezések – sokszor a képzési nap végeztével is együtt mennek tovább a hallgatók. Eddig minden képzésből létrejöttek új barátságok és munkakapcsolatok. Általában kiderül, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a hallgatók szakmái, munkaterületei. Mi mindenkit bátorítunk arra, hogy kezdeményezzenek közös dolgokat, hozzanak létre valamit együtt, és arra is, hogy ötvözzék a meglévő tudásukat az új ismeretekkel. Vannak olyan hallgatóink, akik csoportos workshopot találtak ki együtt, egy nálunk végzett fotós csodálatos coaching kártyákat készített, egy élményfestés-oktató pedig beépítette a munkájába a képzésen tanult coaching és kommunikációs elemeket.

A coach képzés a hallgatók magánéletére, kapcsolataira is hatással van. Az alkalmakat mindig beszélgetőkörrel kezdjük: ilyenkor megtudjuk, hogyan érkezett a másik, mi munkál épp benne, milyen a kedve, hangulata. Van, amikor ebből egy coaching beszélgetés magja csírázik ki, hiszen ha valaki épp nehéz érzéseket él meg, jó, ha el tudja mondani, mi segítene neki, mire van szüksége a csoporttól. Többen meséltek már el ilyenkor különböző konfliktusokat, kapcsolati problémákat – és gyakran a következő alkalommal már arról számoltak be, hogyan sikerült megoldaniuk ezeket, akár a tanfolyamon tanultak alapján. Tanulunk ugyanis személyiségtípusoktól többféle tipológia alapján, a konfliktuskezelés módszereiről, előkerül az asszertív kommunikáció és az önérvényesítés fontossága is.

Tematikus coachképzés

Az Inventus képzése abban tér el az általam ismert coach iskolákétól, hogy itt már kezdettől valódi példákon, coaching eseteken keresztül tanulunk. Hozhatnak témát a hallgatók – meg is teszik – de név nélkül mi tanárok is említünk példákat a korábbi gyakorlatunkból. A hallgatók párokban vagy kis csoportokban, mentorálás mellett kezdik meg a coaching beszélgetéseket, megosztják az élményeket, de olyan is van, hogy megfigyelhetik egymást coacholás közben. A nap végén rengeteg kérdést tesznek fel, erre tudatosan szánunk időt.

Lassan a képzés felénél járunk. Most az ünnepek miatt egy hosszabb szünet következik, de ez sem múlik el hiába: ilyenkor érik be az eddig összeszedett tudás, rendszerbe kerülnek az új ismeretek, hogy januárban újult erővel folytathassuk. Eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a hallgatóktól – nem kérdés, hogy tavasszal indítjuk a következő tanfolyamot!

Ha ősszel is nézegetted már az Inventus képzéseit, de még haboztál, hogy jelentkezz-e, akkor nézd meg a honlapunkat, olvasd el a képzés leírását, ismerkedj meg a tanárainkkal. Kövesd a Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le semmilyen információról – és ha úgy érzed, jelentkezz te is a képzésre. Mi szeretettel várunk!

Oszd meg ezt a bejegyzést

Olvass többet